Jozsoonak volt egy tévedése a SEO verseny során. Egy nagy tévedése, ami miatt pont a célban hátra repült vagy 30 helyet.. Ez volt a sandbox. Bár a vége után 1-2 nappal újra az élmezőnyben volt, amikor kellett volna nyugottan pihizett a 3-4 lapon. Én ez ellen is védekeztem. Hogy csak véletlen, vagy tényleg működik azt nem tudom (szal ez csak az én próbálkozásom). Egy korábbi időpontban rengeteg linket szedek össze. Ezt különböző trükkökkel lehet. (Március közepén csináltam, ugyanis számításaim szerint április közepén-végén lesz PR frissítés.) Szal a dolog lényege, hogy regeteg “gyenge, de mégis link”-et indexletetek be. Momentán a gportal oldalán adtam fel egy sms hirdetés, ezt ugyanis minden oldalon megjeleníti, valamint ugyan ezt az ingyenweb-en stb. Ilyenkor megugrik a backlinkek száma akár 30ezerre is :D Csak ez ugye nem ér semmit. Viszont áprilisban, amikor elkezdtem az erős linkeket építeni, ezek szépen fogynak el. Tehát a linkjeim száma csökken, viszont az erejük nő. Így kikerülök mindenféle google bomb “vádat” és a sandboxot is kihagyom az életemből. Aztán majd kiderül, hogy mit ér. Új! Ez a blog a “blog” szóra (igaz, hogy csak a magyar találatoknál) az első oldalra került a google.hu-n. Így kénytelen vagyok jelezni: Kedves látogató, ha ide tévedtél ne várj túl sokat. Csak a saját apró-cseprő dolgaimat írom ide. Nagyrészt tartalom növelést szolgál, mert a fő lapon nem sok lehetőségem van erre. Hamarosan indítunk egy tényleg “komoly tech fórumot”. Oda tartogatom én is a “tapasztalataim javát” :D. Minden esetre ez is egy kicsit SEO. Az, hogy tartalom nélkül hiába linkelik 1000-en a főlapot, nem értékeli annyira a google…
Nincs hasonló bejegyzés.
Szia !
Tehát, ha az elején nagyon megnyomjuk linkel a friss lapot akkor valami gyanú( bizalmatlanság ) ébred az algoritmusban ? Mert azt hiszem velem is valami hasonló történt 10.- ről 100.-ra ejtett a Google az adott kulcsszóra ?Igaz a lap még csak 1 hónapos múlt.
Esetleg valami hasznos tipp ?
“A türelem rózsát terem.” kivételével.
Szia!
Most már 3 oka lehet ennek.
1. sandbox: nem tudom, hogy mit tettél, de ehhez nagyon sok link kell. Hirtelen több ezer és úgy, hogy nem olyanok, amik alapból a kereső bizalmában vannak. (wikipedia, dmoz, vagy bármely “nagyöreg” domain)
2. Google bomb: figyelj rá, hogy ne egyetlen szóra optimalizálj. Úgy vettem észre, ez egy új technika a googlenél, hogy hamarabb elkezd hátra pakolni, ha túl sok azonos anchor-t használsz. (gondolom tudják, hogy ebben az esetben a tulaj szerezte a linket és nem valaki más tette ki az oldalára, mert neki nagyon tetszik a lap). Azért ehhez is nagyon sok link kell, többszáz azonos anchorral.
3. Egy új módszert használ. Olyan mint a google dance, de nem az klasszikus értelemben. 5-6 beállított lista váltogatja egymást. Fura, de ezt csinálja. Tehát lehet a 100.-ról indultál, előre kerültél, majd újra az a dc szolgál ki, amin még csak 100. (vagy direkt így csinálja). A google dance aránylag gyorsan lezajlott.. 2-3 napig dobált, majd beállt a fix hely. Most hetekig ezt csinálja. 3 napig első hely, majd 4 napig 60., majd újra első egy hétig, újra 60 másfél hétig. És csak apránként enged felfelé.
Szal csináld tovább, használj különféle toldalékos anchor szöveget.. és a türelem rózsát terem ;)
Igazán átfogó választ kaptam tőled, az lett volna a következő kérdésem, hogy ez a folyamat meddíg tart de, azt hiszem megértettem.Nagyon köszönöm !
Üdvözöllek.
Üdv,
Ha sandboxba kerülés után mit érdemes csinálni?
G-easy, a tanácsodra lenne szükségem.
A történet a következő:
Nyitottam egy blogot egy új domainem. Írtam bejegyzéseket, és meglinkeltem a bejegyzéseket különböző linkmegosztokról. Kezdetben működött, a bejegyzések címére keresve első oldalon hozta a google az adott bejegyzés oldalát.
Sajnos eltelt egy kis idő, és azóta a bejegyzések teljesen hátrakerültek a google-ban. Annyira hátrakerültek, hogy még azok az oldalak is előrébb vannak a találati listában, ami a bejegyzéseket linkeli (tehát a linkmegosztókban lévő találatok is előrébb bukkanak fel, mint maga a linkelt bejegyzés). Szerintem biztosan sandboxban van, mert annyira hátrakerültek, hogy az adott kifejezésre egyáltalán nem revaláns oldalak is előrébb kerültek.
Kérdésem: mit érdemes ilyenkor csinálni?
Várjam meg a sandbox végét, úgy hogy nem is frissítem a blogot addig?
Vagy pedig folytassam úgy ahogy eddig, hogy írok bejegyzéseket és azokat továbbra is beküldöm a linkmegosztókra?
Köszönöm szépen a válaszod
Szia!
(bocs, hogy csak most, de egy hétig nem voltam gép közelben)
Vigyázz a feltételezéssel, mert mostanában a kereső nagyobb hangsúlyt adott a domain korának. Illetve kevesebbet kaptak a linkek. Figyelni kell arra is, hogy sok “link megosztó” átirányít, ami nem számít (teljes értékű) linknek, valamint nézd azt is, hogy lehet nofollow a link).
A korai előrekerülés oka: minden új post/írás pár napra előre kerül. Ezért van az, hogy a fórumok, folyamatosan frissített blogok előnyt élveznek.
Tippem: továbbra is linkeld ugyan úgy és írj sokat a blogba, legalább két-három naponta és figyelj (ami újra nagyon fontos lett) arra, hogy ne légy rest oldalon belüli linkeket készíteni. Minden olyan szóra, ami a másik post titleben szerepel linkeld azt a postot. Pár hét múlva újra elől lesz a bejegyzés.